A gépjárművek és pótkocsijuk időszakos műszaki vizsgálatáról szóló 2009/40 EK irányelv szabályainak magyar jogrendbe való integrálása alapján 2010. január 1-jétől jelentősen módosul a járművek műszaki vizsgálatának rendje.
Az egyablakos ügyintézés megvalósításának első jelentős lépéseként a környezetvédelmi felülvizsgálat a műszaki vizsgálat részét képezi, így az állampolgárok számára választásuk szerint biztosított a lehetőség, hogy a környezetvédelmi és műszaki követelmények megfelelőségének ellenőrzése egy helyszínen egy eljárásban, ebből következően lényegesen rövidebb idő alatt valósuljon meg.
Ha a jármű a műszaki vizsgálat követelményeinek megfelel a közlekedési hatóság az általa kiadott Műszaki Adatlap alapján a forgalmi engedély időbeli hatályát a helyszínen meghosszabbítja, az érvényesítő címkét és a plakettet a rendszámra felragasztja, a sorszámot a forgalmi engedélyben rögzíti.
Továbbra is a műszaki vizsga végén, a jármű forgalmi engedélyében az érvényességi idő a következő műszaki vizsga idejének rögzítésével érvényesítésre kerül, a közlekedési hatóságnál. Amennyiben a forgalmi engedélybe bejegyzés nem tehető vagy a műszaki vizsga során olyan megállapításokra kerül sor, mely alapján az okmány arra nem alkalmas, úgy a hatósági bizonyítvánnyal (műszaki adatlappal) továbbra is el kell menni az okmányirodához, ahol a forgalmi engedély cseréje vagy érvényesítése megtörténik.
A fentiekből alapján 2010. január 1-jétől a jármű műszaki és környezetvédelmi érvényességét kizárólag a forgalmi engedély bizonyítja, amelyhez az érvényesítő címke és a plakett tartozik. A környezetvédelmi igazoló lap (zöldkártya) 2010. január 1-jei hatállyal megszűnik. A járművel a közúti forgalomban a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényesség időpontjáig lehet részt venni. (A gépjárművek környezetvédelmi ellenőrzését az időszakos vizsgálat határidejéhez igazodva kell elvégezni. Lássunk néhány példát:
Lényeges változás, hogy a tulajdonos, üzemben tartó felelőssége nő abban a tekintetben, hogy a jármű műszaki állapota feleljen meg a jogszabályokban meghatározott követelményeknek. Amennyiben a vizsgálat során a jármű nem felel meg, úgy 2010. január 1-jével a hatósági ellenőrzést követően a jármű forgalmi engedélyének érvényességi ideje megszüntetésre, míg a környezetvédelmi plakett és az érvényesítő címke a jármű rendszámáról eltávolításra kerül.
A fenti esetben a forgalmi engedély érvényessége az ellenőrzés napján szűnik meg, így a jármű vezetője a járművével - saját felelősségére és kockázatára - a helyszínt elhagyhatja közlekedhet, hogy azt műszaki vizsgára felkészítse.
Ezt követően a műszaki vizsgára bejelentkezhet, a bejelentkezés során kap igazolást attól a vizsgáló állomástól, ahol a vizsgálatot elvégezik. Ezen igazolás egyszeri alkalomra szóló útvonalengedélynek felel meg.
A fentieken túl további jelentős változás, hogy megszűnik az integrált vizsgálat és helyette a műszaki vizsga során a jármű előzetes eredetiség vizsgálatának elvégzése történik, minden olyan esetben amikor korábban a nyilvántartások alapján (integrált és eredetiségvizsgálati hatósági nyilvántartás) nem került sor. Ennek díja természetesen hozzáadódik a műszaki megvizsgálás díjához. A változás lényege, hogy a hatósági nyilvántartások alapján kerül megállapításra, hogy a jármű korábban átesett-e integrált, vagy eredetiségvizsgálaton.
A gépjárművek forgalomból történő végleges kivonása
A 2010. január elsejével életbelépő jogszabály módosulások a gépjármű tulajdonosok vonatkozásában változást nem jelent. A forgalomból végleges kivonásra szánt gépjárműveket a Nemzeti Közlekedési Hatósággal megállapodási szerződést kötött regisztrált gépjárműbontóknál kell bontásra leadni. A gépjármű bontók az átvételről bontási átvételi igazolást állítanak ki. A bontás átvételi igazolással valamint a jármű egyéb okmányaival a jármű forgalomból történő kivonása az okmányirodákban történik.
A közlekedésigazgatás területén a jármű tulajdonváltozásához kötött és a járműnyilvántartásba történő bejegyzést megelőző előzetes eredetiségvizsgálat részletszabályait kormányrendelet fogja a későbbiekben szabályozni. A gépjármű tulajdonosokat érintő lényeges változás, hogy megszűnik a jelenlegi un. sárgacsekkes befizetési lehetőség. 2010. január 1-jét követően, az e tevékenységre a hatósággal megállapodást kötött vizsgálóállomások helyszínén lehet befizetni.
Budapest, 2009. december 19.
Nemzeti Közlekedési Hatóság Stratégiai és Módszertani Főigazgatóság
A 2010. évre vonatkozó hatósági díjtételek összefoglaló táblázata
Tisztelt Megrendelőnk!
A Nemzeti Közlekedési Hatóság 2010. január 1-jével módosította az autók műszaki és zöldkártya érvényességére vonatkozó szabályokat! Pár szóban összefoglalnám a lényeges változásokat!
Egy mondatban összefoglalva: Megszűnik a zöldkártya.
A környezetvédelmi felülvizsgálat nem, csak a jelenlegi zöldkártya rendszer.
Európában a magyarországi gyakorlat e téren egyedülálló volt eddig.
2010-től nálunk is a műszaki vizsga keretében ellenőrzik majd az autók károsanyag-kibocsátását.
Ez azt jelenti, hogy ha egy autónak január elseje után jár le a zöldkártyája, de még érvényes a műszakija, azt már nem kell környezetvédelmi vizsgálatra vinni. Környezetvédelmi szempontból az autó „érvényes” marad egészen a következő műszaki felülvizsgálatig!
Amennyiben a vizsgálat során a jármű nem felel meg, úgy 2010. január 1-jével a műszaki vizsgát követően a forgalmi engedély érvényességi idejét megszüntetik, míg a környezetvédelmi plakettet és az érvényesítő címkét a jármű rendszámáról eltávolítják. Ebben az esetben a forgalmi engedély érvényessége az ellenőrzés napján szűnik meg, így a jármű vezetője a járművével - saját felelősségére és kockázatára - a helyszínt elhagyhatja közlekedhet, hogy azt műszaki vizsgára felkészítse.
Ezt követően a műszaki vizsgára bejelentkezhet, a bejelentkezés során kap igazolást attól a vizsgáló állomástól, ahol a vizsgálatot elvégezik. Ezen igazolás egyszeri alkalomra szóló útvonalengedélynek felel meg.